3 hasznos tanács, hogy sikerrel vegyük a vizsgaidőszakot (x)

0
104
3 hasznos tanács, hogy sikerrel vegyük a vizsgaidőszakot

A nyár a diákok számára egyet jelent a várva várt vakációval, a középiskolai végzősök és a felsőoktatásban tanulók számára azonban előbb még ott a nagy megmérettetés, az érettségi, illetve a vizsgaidőszak.

Ezekben a hetekben kell számot adniuk az eddigi tudásukról, és a jövőre nézve is nagy a tét, így nyugodtan kijelenthető, hogy ez egy mentálisan és pszichésen is igencsak megterhelő időszak.

Bár sajnos nem létezik semmiféle csoda vagy varázslat, amivel egy csapásra le lehetne tudni az egész tortúrát, de az alábbi praktikus módszerekkel jelentősen megkönnyíthetjük a dolgunkat.

1. Agyserkentés természetesen

A nagy tanulási hajrában mindenki szeretné a maximumra tornázni a szellemi képességeit, ebben pedig segíthet a Myrobalan agyserkentő gyógynövényes kapszulája.

A készítmény csak természetes összetevőket tartalmaz, így a fogyasztása teljesen veszélytelen, nem okoz függőséget vagy mellékhatásokat. Ellenben javítja a memóriát, a koncentrációs képességet, serkenti az agy mikrokeringését.

Sokkal hatásosabb, mintha literszámra vedelnénk a kávét vagy az energiaitalt, és így próbálnánk meg felturbózni az agyunkat. A kávéfogyasztás ugyanis egy bizonyos mennyiség felett többet árt mint használ, az energiaitalok pedig eleve károsak, hiszen teli vannak cukorral és mesterséges adalékanyagokkal.

2. Vizsganaptár és tanulási rend

A sikeres felkészülés kulcsa a szervezettség. Ha össze-vissza tanulunk épp azt, ami az eszünkbe jut, akkor a végén csak annyit érünk el, hogy hatalmas káosz uralkodik majd a fejünkben, és a vizsgadrukk közepette épp az nem jut majd eszünkbe, aminek kellene.

Legyen tehát egy jól összeállított, könnyen követhető menetrendünk. Ehhez először is írjuk be a naptárunkba, hogy melyik vizsga pontosan mikor lesz. A köztes napokra pedig tervezzük meg, hogy melyik tantárggyal mennyit fogunk foglalkozni. Érdemes ezt az egészet egy kartonlapon vagy parafatáblán vizuális formában is ábrázolni. Így reggelente elég csak rápillantani, és máris tudni fogjuk, hogy aznap mit és mennyit kell majd tanulni.

Ehhez a rendhez igyekezzünk tartani magunkat, ne hagyjuk, hogy egy váratlan program miatt boruljon az egész.

3. Pihenés és regenerálódás

Az egyik leggyakrabban elkövetett hiba a vizsgázók körében, hogy az utolsó napokban éjjel-nappal tanulnak, hogy behozzák a lemaradást. Csakhogy ez aligha fog sikerülni, ugyanis az agyunk nem tud napokon keresztül folyamatosan maximális teljesítménnyel működni. Nem gépek vagyunk, szükségünk van a pihenésre.

Erre a többség az első ébren töltött éjszaka után rá is jön, amikor is hiába görnyedt egész éjjel a könyvek felett, mégsem jutott előrébb, hiszen a kifáradt elméje egyszerűen már nem fogadja be az információkat.

Sokkal hatékonyabbak leszünk, ha az éjszakákat inkább alvással töltjük, a szervezetünknek ugyanis napi 7-9 órányi pihenés kell, hogy regenerálódjon. Ha ezt betartjuk, akkor az ébren töltött időben, kisebb-nagyobb megszakításokkal eredményesen tanulhatunk.