A gyerekek nőnek, mint a gomba!

0
260
szék

Egyik nap még a babakocsit, a másik nap pedig már az iskolához szükséges kellékeket vesszük meg nekik. Jó, persze, ez némi költői túlzással van csak így, de nem árt tudni, hogy valóban gyorsan elrepülnek az első évek, és a későbbiek során már teljesen más élet vár ránk a kiskamaszunkkal!

Teljesen természetes a részünkről, hogy arra törekszünk, valóban mindent megadjunk nekik, így a bútorok kiválasztása terén is számos szempontot veszünk figyelembe. Ha éppen te is most állsz vásárlás előtt, akkor mindenképpen tarts velünk!

Az iskolai előmenetel fontos!

Persze az érdemjegyek nem a szülői szeretet fokmérői, és nem csupán az a jó gyerek, aki jó jegyeket hoz. Mégis azt mondjuk, jó, ha a lehető legjobb jegyek megszerzésére törekszünk, aminek elengedhetetlen része többek között a Prémium bútoráruház gyerekeknek készített forgószékei közül a gyermeked számára legideálisabb darab.

Mert bizony sokat kell otthon is tanulni, és nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen környezetben teszi a gyermek. Sokszor egy-egy rossz eredmény hátterében nem is a képességek vagy éppen azok hiánya áll, hanem a rendezetlen tanulói környezet, esetleg a kényelmetlen szék.

Ezért aztán, ha biztosra szeretnél menni, a következőkről feltétlenül gondoskodj:

  • Alakíts ki egy kis sarkot a gyerekszobában, amit aztán át tudsz alakítani tanulósarokká.
  • Rendezd be a gyermek életkorának és méretének megfelelő bútorokkal: asztal és szék mindenképpen legyen, de akár egy-egy polc sem árthat!
  • Gondoskodj arról, hogy minél több természetes fény érje a sarkot, valamint a mesterséges fényekről se feledkezz meg.

A letisztult, rendezett környezet nagyban elősegíti, hogy a gyermek nyugodtan tudjon összpontosítani az iskolai feladataira.

Nem, a felnőtt szék nem jó!

Sokan tévesen azt hiszik, hogy a felnőtteknek készült forgószékek bátran használatba vehetőek akár a gyermekek által is. Ez azonban egyáltalán nincs így, ezért mindenképpen azt tanácsoljuk, hogy gyermekednek külön ifjúsági forgószékkel készülj!

És hogy mitől számít ifjúságinak egy-egy forgószék?

Többek között a mérettől, ugyanis teljesen más méretezés kell egy 6 vagy 7 évesnek, mint egy 35 éves felnőttnek. Ugyanakkor a színvilág mellett sem mehetünk el szó nélkül, az is lehet a gyermekvilágot idéző kellemes árnyalatú. Sőt, a vásárlás során a tisztíthatóság is lényeges szempont, hiszen a gyerekek hajlamosabbak véletlenül leönteni a bútoraikat.

Segíts neki összpontosítani!

Elsőre talán furcsán hangzik, de a mostani generáció tagjai, illetve a ma élő emberek java részének gondot okoz az összpontosítás. Ezer olyan tényező van, ami elvonja a figyelmet, ne adjunk plusz egy esélyt azzal, hogy a kényelmetlen széken ücsörögve se tanulni, se pihenni ne tudjon!

Válassz a Prémium bútoráruház termékei közül, és gyermekednek minden adott lesz ahhoz, hogy olyan tanulmányi eredményeket érjen el, amilyenre csak szüksége van ahhoz, hogy elérje az álmait.