Ha nem utazunk túl gyakran repülővel, könnyen kihívást jelenthet megfejteni, mennyivel a gép indulása előtt érdemes megjelenni Ferihegyen. Cikkünkben bemutatjuk, milyen szempontok alapján érdemes megtervezni a reptérre történő kiutazást.
Megközelítés
Amikor elkezdjük megtervezni az utazásunk napját, fontos mindenekelőtt eldöntenünk, hogy pontosan milyen módon fogjuk megközelíteni a repülőteret. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy az milyen távol helyezkedik el tőlünk, illetve hogy számolnunk kell-e tömegközlekedés esetén késésekkel.
Ha biztosra szeretnénk menni, megbízhatóbb alternatíva lehet inkább autóval érkezni Ferihegyre, amit ma már akár saját gépjárművel is megtehetünk. A Budapest Reptér Parkoló reptéri parkolás szolgáltatása lehetővé teszi, hogy egy, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez közeli területen hagyjuk az autónkat, őrzött körülmények között.
Bármelyik opció mellett is döntesz, mindenképpen számold bele a reptérre való kijutás időtartamába azt is, hogy bizonyos kockázatok miatt megnőhet a menetidő. Ezenfelül gondolj arra is, hogy az adott napszakban mekkora forgalommal kell számolni. Hétköznap reggel például nagyobb a valószínűsége dugó kialakulásának, mint mondjuk éjszaka.
Poggyászok
Nem elég azonban időben megérezni a terminálra, hiszen itt még számos teendő van, amit a repülőre való feljutáshoz el kell intéznünk. Ilyen feladat például a biztonsági ellenőrzés, illetve nagyobb bőröndök esetén a csomagok feladása.
Amennyiben tervezel magaddal vinni az útra nagyobb bőröndöt, számolj vele, hogy a választott légitársaság aktuális szabályozása szerint egy bizonyos méret és súly fölött az nem vihető fel a fedélzetre, és gondoskodnod kell annak feladásáról.
Mivel ezt általában a check-in pultoknál tudod megtenni, mindenképpen szükség lesz egy rövid adminisztrációra is, ami miatt sűrűbb időszakokban gyakori, hogy hosszabb sorok alakulnak ki. Érdemes tehát ilyen esetben minimum fél órával korábban megérkezni a terminálra, hogy biztosan legyen időnk gondoskodni a bőröndökről.
Utazási cél
A repülőtéren eltöltött időt nemcsak a poggyász feladása, hanem az esetleges extra ellenőrzések is növelhetik. Ilyenre abban az esetben lehet szükség, ha az ország, amit meg szeretnénk látogatni, az EU területén kívül helyezkedik el.
Amennyiben éppen ilyen országot tervezel meglátogatni, érdemes legalább plusz fél, forgalmasabb időszakokban pedig inkább plusz 1 órával előbb megérkezni. Így kalkulálva kényelmesen át fogsz tudni érni a szükséges biztonsági ellenőrzéseken még akkor is, ha esetleg egy sűrűbb napot fogtál ki.
Rengeteg embert tölt el nagy örömmel, ha utazhat, így nem érdemes hagyni, hogy a késői megérkezés miatt eszeveszett rohanással kezdődjön a vakációnk. A fenti tippek betartásával nagyban csökkenthetjük az esélyét annak, hogy kapkodással induljunk neki az utunknak, vagy akár hogy bekövetkezzen a legrosszabb, és lekéssük a gépünket.